Munkatársaink
Katona Viktor
intézményvezető, lelkész
2024 októberétől vettem át a nyugdíjba vonuló Erdős Esztertől az intézményvezetői feladatokat. Előzőleg, 2022-től a drogterápiás otthonban szolgáltam intézményi lelkészként, lelkigondozóként.
Korábban tíz éven át a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom munkatársa, majd vezetője voltam. Tizennégy éves koromtól kollégista voltam a Pápai Református Gimnáziumban, majd ugyanott a teológián. A kettő között egy évig önkénteskedtem Franciaországban egy idősek otthonában.
Önismerettel, mentálhigiénével Farkas József prédikációi és Pál Feri előadásai kapcsán kezdtem el foglalkozni. 2015-ben végeztem a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés lelkigondozó továbbképzésén, jelenleg pedig pszichodráma-asszisztensi képzésben veszek részt.
Különösen érdekel a lelki élet ápolása és annak különböző formái. Az SDG diákmozgalommal egy református ifjúsági zarándoklatot (Tájoló) alakítottunk ki, illetve két társammal egy lelkiségi honlapot indítottunk el (utitarsak.net). 2018-tól másfél évet töltöttem feleségemmel az angliai Scargill közösségben, ami egy nemzet- és felekezetközi keresztyén közösség. Inspiráló tapasztalatokat szereztem ott a közösségi élet és a vendégszeretet terén. Szeretek kertészkedni, gitározni, kirándulni, zarándokolni.
A szenvedélybeteg fiatalok életútja sokszor a tékozló fiúéhoz hasonló, amit sokáig nem éreztem sajátomnak. Néha még irigyeltem is azokat, akiknek az életébe látványos fordulatot hozott a megtérésük. Az én életem inkább a tékozló fiú idősebbik testvéréhez hasonlítható. Hívő családban nőttem fel a templom közelében, református intézményekben tanultam, jól teljesítő diák voltam, és a külső szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy társadalmilag elfogadott módon tudtam az életem vezetni. Mindeközben egyre közelebb jött és jön hozzám az, amit az idősebb fiúnak mond az Atya: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. Vigadnod és örülnöd kellene…” (Lk 15, 31-32) Erre vágyom, keresem és ízlelgetem.
Az Istennel való kapcsolatot, amit nevezhetünk hitnek vagy spiritualitásnak is, nagyon fontosnak tartom az ember testi-lelki egészsége szempontjából. Sebzett és megtört világunkban gyógyulásunk forrása, ahogyan Ézsiás próféta írta, „az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53,5)
Harsányi Gara Gergely
szakmai vezető – klinikai szakpszichológus-jelölt
2021-ben végeztem pszichológusként az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és már az egyetemi évek alatt egyre közelebb került az érdeklődésemhez a szenvedélybetegségek kutatásának és gyógyításának szakmai háttere. Azóta több módszerspecifikus képzésben is részt vettem.
2021 óta dolgozom a ráckeresztúri drogterápiás otthon munkatársaként. Pályakezdőként itt rengeteget tanulhattam kollégáimtól, akikkel mára egy jól összeszokott, közös szakmai alapokon és közös értékrenden alapuló közösségben osztozom.
Munkám során számos egyéni szupportív terápiás folyamatot és csoportfolyamatot kísértem.
Dolgoztam hozzátartozókkal és kliensekkel az előgondozási folyamattól kezdve egészen a terápia végéig.
Az elmúlt négy év széles körű tapasztalata hozzásegített, hogy 2026-tól a drogterápiás otthon szakmai vezetője lehessek és felelősséggel töltsem be az intézmény szakmai vezetését.
Célom, hogy megfelelő szakmai alapokra helyezve biztosítsam a terápiás munka minőségét, illetve segítsem kollégáimat és klienseinket a közös terápiás munkában.
Hiszek abban, hogy az újrakezdésre van lehetőség, és abban is, hogy az elakadások és a mélypontok egy újabb fejlődési lehetőséget kínálnak számunkra, bármennyire is kilátástalannak tűnik éppen a helyzet, amibe kerültünk.
Ha úgy érzed, most Te is elakadtál az életedben a szerhasználat mentén, és vágynál a változásra, akkor ne várd meg a mélypontot! Munkatársaimmal várunk szeretettel!
Hamar János
alapellátás-koordinátor– addiktológiai konzultáns, szociális munkás, gyásztanácsadó és önismereti csoportvezető
Több mint 15 éve dolgozom emberekkel – egyéni konzultációk, csoportok és előadások formájában.
A Magdolna33 szakmai vezetőjeként nap mint nap azon dolgozom, hogy a függőségekben, veszteségekben vagy elakadásban lévő emberek újra megtalálják az irányt és a belső egyensúlyt.
Hiszem, hogy mindenki képes változni. A mi feladatunk az, hogy ehhez biztonságos teret, szakmai iránymutatást és valódi figyelmet adjunk.
Fischer Nóra
addiktológiai konzultáns és pszichológia mesterszakos hallgató
Hiszek benne, hogy minden emberben ott van a pozitív változásra való képesség, és a gyógyulás sokszor egy biztonságos kapcsolattal kezdődik. Számomra fontos, hogy a hozzám érkezők olyan térbe lépjenek, ahol empátia, őszinteség és elfogadás van jelen. Egyéni és csoportos folyamatokban is dolgozom, és különösen szeretek csoportot vezetni. A csoportokban mindig lenyűgöz, ahogy az emberek egymástól tanulnak, támogatják és tükrözik egymást. Munkám során igyekszem empatikus, érthető és gyakorlatias maradni.
Célom, hogy a hozzám fordulók visszataláljanak belső erőforrásaikhoz.
Bajcsi Norbert
tapasztalati segítő
Szia, Norbi vagyok. Saját élményű, tapasztalati segítőként dolgozom a misszióban. Közel 20 évig éltem függőségben: alkohol, drogok, gyógyszerek, szerencsejáték. 2016 decemberében kerültem rehabilitációra, és azóta józan úton járok. Éveken át önkéntesként segítettem, majd 2023-ban lettem munkatárs a Magdolna utcai intézményünkben.
Hiszem, hogy nincs reménytelen helyzet. A saját történetem tanított meg arra, hogy a legnagyobb bátorság az, amikor merünk segítséget kérni. Fiatalokkal dolgozni különösen fontos számomra, mert látom, mennyit számít nekik egy őszinte, valós beszélgetés, bátorítás.
Krisztu Gábor
reflektív addiktológiai szakember, gyászkísérő és gyászcsoportvezető, felépülő függő
Volt szerhasználókent nemcsak elméletben, hanem tapasztalatból tudom, mit jelent küzdeni, elesni, majd újra felállni. A hivatásom, hogy segítsek másoknak megtalálni azt az erőt, hitet és tudatosságot, amellyel új fejezetet nyithatnak az életükben. Hiszem, hogy a felépülés nem csupán leszokás – hanem önismereti út önmagunkhoz.

